Minden eddiginél sikeresebb főszezont zárt a BAHART – a hajók már a nyár végére elérték a 2 milliós utasszámot

Augusztus végén lezárult a balatoni hajózás főszezonja. Nyár végéig bezárólag a Balatoni Hajózási Zrt. kompjai 1 millió 229 ezer, a személyhajók pedig 791 ezer utast szállítottak. Így idén a BAHART tavalyhoz képest már 2 hónappal korábban, augusztus végére elérte a 2 milliós utasszámot. A kiemelkedő sikerhez a Kormány által biztosított, 6 milliárd forintos támogatás eredményeként szolgálatba álló új hajók is hozzájárultak. Az így kialakított sűrűbb menetrend, a színes programválaszték és az új családi kedvezmények hatására a forgalom a tavalyi rekord év nyári hónapjaihoz képest 10%-kal növekedett. Az új kompok és katamaránok népszerűségét mutatja az is, hogy idén a balatoni hajózás felkerült a legnépszerűbb programokat összesítő, Best of Balaton listájára.

 

A kompok utasszáma 59 ezerrel haladta meg a tavalyi eredményt, és már több mint 500 ezer utast szállítottak Szántódrév és Tihanyrév között. „A főszezon alatt tapasztalt folyamatos, fokozott kereslet az új kompok és katamaránok iránt jól mutatja a megvalósult szolgáltatásfejlesztés turisztikai jelentőségét. A flotta friss tagjainak köszönhetően idén minden korábbinál előbb érte el a BAHART a kétmilliós utasszámot” – emelte ki Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója. Hozzátette, a kompok jelentősége ugyanakkor túlmutat az utasszámokon is, hiszen azok meghatározó szerepet játszanak a tóparti települések közötti közlekedés támogatásában, a gépjárműforgalom és a károsanyag kibocsátás csökkentésében. A magas utasszám ugyanakkor visszajelzés arra, hogy igény és szükség is van a jövőben hasonló fejlesztésekre, melyek révén modern és környezetkímélő kompokkal biztosíthatjuk az itt élők és az itt megszálló vendégek közlekedését, ezzel hozzájárulva a helyben lakók életminőségének növeléséhez, továbbá a négyévszakos balatoni turisztikai élménykínálat bővítéséhez is.

 

A személyhajók forgalma 134 ezer fővel emelkedett az idei szezon végéig. A legtöbben, közel 120 ezren a Tomaj nevű új katamaránnal utaztak, míg a flottába visszakerülő Jókai nosztalgiahajó a Helka után a második legnépszerűbb klasszikus hajó volt.  A legtöbben Balatonfüred, Keszthely, Siófok, Balatonlelle és Balatonalmádi kikötőiből indultak sétahajózni, míg a menetrendi hajózásban legszámottevőbb növekedés a legnépszerűbb Fonyód-Badacsony útvonalon történt.

 

Az augusztus 17-20-ai hosszú hétvége az év eddigi legforgalmasabb időszakát jelentette a BAHART számára: csak 19-én a személyhajók és a kompok is mintegy 19-19 ezer utast szállítottak. Hasonlóan népszerű volt a Balaton-átúszás július 21-i időpontja is, amikor több mint 16 ezren léptek a személyhajók fedélzetére. Emellett tovább növekedett a kerékpáros utasok száma is az idei főszezon végéig: a kompokon 11%-os bővülés mellett közel 110 ezren, míg a személyhajókon mintegy 38 ezren, azaz 15%-kal többen utaztak kerékpárral, mint tavaly ilyenkor.

 

Továbbra is kiemelt érdeklődés övezi a BAHART programhajóit: a gyerekhajókat a főszezon során több mint 8 ezer vendég vette igénybe, ami 6%-os emelkedést jelent az előző évhez képest, a buli- és esti chill hajókon pedig több mint 21 ezren szórakoztak. Mindemellett augusztus 20-án közel 2 ezer utas gyönyörködött a Balaton-parti tűzijátékokban a Társaság hajóin, amely 45%-os emelkedést jelent a tavalyi utasszámhoz képest.

 

Nyár végéig az online jegyvásárlások száma közel 30%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nyári szezonban minden negyedik jegyvásárló már online, vagy a kikötőkben elhelyezett automatákon keresztül vásárolta meg jegyét.

 

A hajózás az ősz beköszöntével sem áll le, hiszen a helyben lakókat és a turistákat továbbra is várják a sétahajók, valamint a főbb útvonalakon közlekedő menetrendi hajók. A Szántódrév és Tihanyrév közötti kompjáratok szeptemberben is sűrített menetrenddel járnak, reggel 7:00 és 21:15 között fél óránként indulnak kompok. 

Aktuális hírek

  • Szeptember 30-tól változik a kompmenetrend!

    Bővebben
  • Szeptember 9-től változik a kompmenetrend!

    Bővebben
  • Minden eddiginél sikeresebb főszezont zárt a BAHART – a hajók már a nyár végére elérték a 2 milliós utasszámot

    Bővebben
  • Tűzijátéknéző hajók a Balaton körül!

    Bővebben
  • Rangos nemzetközi design díjakat nyertek a BAHART új hajói

    Bővebben
  • 42. Balaton-átúszás miatti forgalmi változások (2024. július 21.)

    Bővebben
  • Kékszalag néző sétahajó indul Balatonfüredről!

    Bővebben
  • Elkezdődött a főszezon a balatoni hajózásban

    Bővebben