Visszatért a 111 éves Jókai hajó a BAHART flottájába

Visszanyerte eredeti színvilágát és külsőre is az egységes nosztalgiahajó-flotta tagja lett a Jókai. A 2023. végén újra a Balatoni Hajózási Zrt. tulajdonába került hajóval a nagyközönség május elsején − a korábbi évekhez hasonlóan − Balatonfüreden találkozhat, ahol sétahajóként üzemel majd.

 

A 32 méter hosszú, 5 méter széles Jókai az ötödik balatoni gőzhajó volt. Budapesten, az Óbudai Hajógyárban készült, innen alkatrészenként szállították Siófokra, ahol összeszerelték, majd 1913. júniusában vízre bocsátották. Kalandos történelmét követően, a 85 utas befogadására alkalmas hajót 2023. végén vásárolta „vissza” a Balatoni Hajózási Zrt. A hajózási szezonra felkészítő munkálatok 2024. elején kezdődhettek meg; ezek során javították a villamos hálózatát, és új festést is kapott a Jókai. 

 

A felkészítési és felújítási munkálatokat követően május 1-jén mutatkozik be újra a nagyközönségnek. Az érdeklődők a korábbi éveknek megfelelően Balatonfüreden találkozhatnak majd a hajóval, ahol sétajáratokat teljesít majd, illetve a BAHART flotta többi tagjával együtt rendezvényekre is igénybevehető lesz.

 

Terveink szerint a későbbiekben folytatódnak majd a mosdók, burkolatok, farészek esztétikai, állagmegóvási munkálatai, valamint tervezzük a hajó műszaki felújítását is. Várhatóan a következő években kiépül az orrsugár kormány, sor kerül a segédgép, a tartályok, csővezetékek cseréjére és megújul majd a hajtás és kormányrendszer is” – emelte ki Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója.

 

A Jókait a II. világháború idején, 1945. márciusában a visszavonuló német csapatok a balatonfüredi kikötőben felrobbantották. A rákövetkező évben emelték ki a gőzüzemű hajót a Balatonból, majd 1948-ban ismét forgalomba helyezték. 1963-ban motorhajóvá építették át, 1964-ben felújították, 1980-ban pedig átkerült a Tiszára. A Vanyolai Hajózási Kft. vásárolta meg, 1998-99-ben felújították, majd 2000-ben áthajóztak vele a Dunára, de csak 2002-ben érkezett meg a Balatonra − az akkori vízállás miatt közúton. 2003-tól állt hivatalosan szolgálatba, Balatonfüreden. 

Aktuális hírek

  • komp

    Érkezz komppal a Balaton Piknikre! - 2024.06.14-15.

    Bővebben
  • Balaton katamarán

    Díjváltozás és kedvezmények a BAHART-nál

    Bővebben
  • Jókai

    Visszatért a 111 éves Jókai hajó a BAHART flottájába

    Bővebben
  • Keszthelyi road show

    Keszthely hajóbemutató rendezvény - 2024.05.26.

    Bővebben
  • Komp

    Április 26-tól változik a kompmenetrend!

    Bővebben
  • Katamaránok

    Május 1-én sűrített menetrend Fonyód-Badacsony útvonalon!

    Bővebben
  • Csavargőzös

    152 éves a Csavargőzös - szezonnyitó április 27-én!

    Bővebben
  • Tomaj

    Megérkezett Badacsonyba és Fonyódra Tomaj, a BAHART új katamaránja

    Bővebben